Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
2020. január 30. 12:07
„Egy megvesztegethető királyságból egy megvesztegethetetlenbe megyek, ahol semmi sem zavarhat már meg” – hangzottak I. Károly angol király vesztőhelyen elmondott utolsó szavai. Az uralkodót rövid bírósági tárgyalás után 371 éve, 1649. január 30-án végezték ki a londoni Whitehallon. Ezzel Károly lett az első olyan európai uralkodó, aki felett saját törvényhozó szerve mondott ítéletet.
Korábban
Angliában a parlament és király között régóta folyó hatalmi harc 1642-ben polgárháborúhoz vezetett. Az Oliver Cromwell vezette hadsereg, a New Model Army segítségével harcoló parlamentiek és a király támogatói közötti harcok sokáig váltakozó sikerrel folytak, de 1648-ra világossá vált: a királypártiak nem győzhetnek.
A törvényhozók többsége ennek ellenére még 1648 decemberében sem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt. Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával több képviselőt elfogattatott, az így megcsonkított parlament pedig megszavazta a király bíróság elé állítását. Károlyt hazaárulással vádolták, és a bíróság január 27-én halálra ítélte az uralkodót.
Január 30-án, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhákat kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne gondolja azt, hogy a félelemtől didereg.
A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, készen áll.
Délután két óra körül a bárd lesújtott. London hóhéra elsőre nem vállalta a lefejezést, így a hóhér kilétét még ma is homály fedi.
A kivégzés után a hóhérsegéd felmutatta a néhai I. Károly levágott fejét. A testrészt visszavarrták a törzsre, majd az egész testet bebalzsamozták, és az esetleges zavargások elkerülése végett a Westminster apátság helyett Windsor várába vitték, ahol VIII. Henrik mellett helyezték végső nyugalomra.
A sors fintora, hogy 11 évvel később ugyanaz a parlament ültetett ismét egy Stuartot a trónra, amely Károlyt is kivégeztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap